TIZENNYOLC

Noha az elmúlt héten a Coruscant előkelő negyedeiben kóborolva sokan megszokták a jelenlétét, Corran nem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy figyelik. Leginkább a Császári Palotához vezető Nagy Folyosó szélén, egy kávézóban üldögélt, mégpedig két csodaszép nő társaságában. Erisi rövid, fekete, és Rima hosszú, fehér haja éppen elég kontraszt volt ahhoz, hogy magára vonja az emberek figyelmét. Az pedig, hogy ő, a magányos férfi két ilyen nő társaságában ott üldögél, és gondtalanul cseveg velük, önmagában is irigységet váltott ki az emberekből.

Corran és Erisi két fő területet figyelt meg a Coruscant életéből. Az ő feladatuk volt az alapvető biztonsági és rendfenntartó erők, továbbá az egészségügyi ellátás felderítése. Biztonsági tiszt lévén Corran jól tudta, mit kell megfigyelnie ahhoz, hogy képet kapjon a rendelkezésre álló erők nagyságáról, a szabályokról, a reakcióidejükről és a taktikájukról. A hét többnyire azzal telt, hogy felbecsülte a rendőrség és a nekik segítséget nyújtó rohamosztagos kontingensek erejét.

A Coruscant Nagy Folyosójának megfigyelésével már csak a koronát tették fel a munkájukra. Corran eleinte ellenezte, hogy ekkora rizikót vállaljanak, mert attól tartott, hogy itt, ahol a kormány dolgozik, nyilván a legszigorúbb az ellenőrzés. A lebukás veszélye igen nagy volt, de a megszerzett információ is azzal egyenértékűen értékes lehetett. Tudta, hogy Coruscant elfoglalása végül is ezekben a folyosókban fog eldőlni, nem utolsó szempont tehát ismerni a biztonsági berendezéseket.

És ebben a Palotában egy egész hadosztály TIE-vadásszal kell majd szembenézni.

A Nagy Folyosó a puszta méretével és tágasságával lenyűgözte az embert. A folyosó maga több kilométer hosszú volt, és egy csillagromboló simán elfért volna benne. A mozgólépcsők és az árkádok között ezernyi zászló lengett. Mindegyik a Birodalom egyik bolygóját reprezentálta, és több volt belőlük, mint amennyit Corran életében össze tudna számlálni.

Bíborvörös és zöld ch’halafák sorakoztak a folyosó mentén, még a felsőbb szinteken is. Barkájuk reagált a levegő minden rezgésére, s a hangokra, amitől színpompás fényjátékot varázsoltak a szürke gránitfalakra és oszlopokra. Corran a számtalan idegenvezető robotot hallgatva megtudta, hogy a ch’halafák a császár kedvencei, és ő a saját kezével telepítette őket a Palotába. Noha Corran mindent gyűlölt, amit a császár kedvelt, azt be kellet vallania, hogy a ch’halafák igazán pompázatossá varázsolták a folyosót.

A modem életforma szükségszerűségei nem tolakodtak ide, és nem rontották a Palota fenségességét. A fényújságok, amik Coruscant-szerte megtalálhatók voltak, itt paravánok mögé rejtve ontották s legfrissebb híreket, és csak bizonyos szögből lehetett őket elolvasni. Az információs pavilonokat is ch’halafákkal vették körbe. A falból szabályos közökben apró alkóvok nyíltak, amik megfelelő diszkrécióval rejtették el a holofont.

A felügyelet látszólag laza volt, de Corran olyasmit is észrevett, amit Erisi nem. Rohamosztagos egységek járőröztek a folyosóban, és meghatározott időközökben bukkantak fel az ellenőrzési pontokon. Láthatóan csak a nemhumánokkal foglalkoztak. A legitim itt tartózkodókat udvariasan felszólították, hogy igyekezzenek a dolgukra, a Palota fenséges látványában gyönyörködő bámészkodókat pedig sietve elkísérték a helyszínről.

A Nagy Folyosó felsőbb szintjei láthatóan idegenmentesek voltak, és a rendszer, mely ezt fenntartotta, kevésbé volt feltűnő. Rafinált, szűk átjárók vezettek a liftekhez, egyszerre csak két-három embert engedve át. Az őrök is sokkal diszkrétebb és szemrevalóbb egyenruhát viseltek, mint a rohamosztagosok, és sokkal udvariasabban igazították útba azokat, akik eltévedtek. Válaszoltak ugyan a feltett kérdésekre, de csak a legközelebbi információs pavilon helyét közölték, ahol az embernek el kellett ismételnie a kérdését.

A lépcsősorok két helyen szűkültek össze. Ez azt jelentette, hogy akik az alsó lépcsőnél elhaladtak az őrök mellett, azok feljebb, a középen futó egyetlen lépcsőre jutottak. A lépcsősorok teljesen normálisnak tűntek, de Corran jól tudta, hogy a rejtekajtók mögött megbúvó lézerágyúk bármelyik gyalogost ki tudták lőni anélkül, hogy császári alattvalót megsértettek volna. Mindamellett, hogy a Nagy Folyosó fantasztikus tervezésű és kivitelezésű volt, nem volt híjával a biztonsági berendezéseknek sem.

Corran gyorsan számba vette, milyen biztonsági berendezések lehetnek még. Gyanította, hogy a szűk átjárókban fegyverdetektorok vannak. A technológia, amivel a test közelében vagy a belsejében lévő inorganikus tárgyakat ki lehet mutatni, nem új keletű találmány. Ma már felderíthető a fegyvernek az emberi test biometrikus mezőjére, sőt a föld mágneses terére gyakorolt hatása is, amit azután a számítógép jellé alakítva eljuttat a rendőr adattáblájába, ami megmondja a fegyver pontos helyét, de még a típusát is.

Egyéb rejtett detektorok figyelhetik a gáztartályokból és bombákból szivárgó molekuláris hulladékot. Amennyire Corran tudta, a ch'halafákat is genetikai átalakításnak vetették alá, hogy jelezzék az ilyesmit. A barkáik, leveleik által a falakra vetített fényfoltok kódolt üzenetek, amik a rendfenntartó erőknek szólnak, s riasztják a császári tiszteket anélkül, hogy bárki is veszélybe kerülne a Nagy Folyosóban.

Nyilván túl sokat törted ilyesmin a fejedet, Corran. Elmosolyodott, és Rimára pillantott. A lány elkapta a pillantását, de abból kiolvasta, hogy a lány most nem éppen róla gondolkodik.

- Császári Központ Rimának. Hall engem?

Rima zavartan elmosolyodott.

- Sajnálom. Elgondolkoztam.

- Ez nyilvánvaló. És miről?

Rima tétovázott, és ettől teljes egészében magára vonta Corran figyelmét. Az idő alatt, amit vele eltöltött, Corran két dolgot figyelt meg: hihetetlenül jó megfigyelő volt, és szinte semmit nem felejtett el abból, ami körülötte történt. Corran nem emlékezett rá, hogy figyelmeztetnie kellett volna, hogy valamit nem vett észre, ugyanakkor a lány folyton kiegészítette őt. És csak olyankor kellett egy-egy szemvillanással figyelmeztetnie a hallgatásra, ha válaszával a küldetés biztonságát veszélyeztette volna.

Rima tekintete kissé megenyhült, és Corran ebből tudta, hogy valamelyest hajlandó megnyílni előtte.

- Éppen arról gondolkodtam, hogy nekünk van egy közös barátunk. Még otthonról, noha én otthon nem találkoztam vele- Kíváncsi volnék, mi van vele.

Corran elmosolyodott, és belekortyolt a kávéjába. Már régóta gyanította, hogy a lány az Alderaanról való. Bár ezt sosem erősítette meg, de nem is tagadta. Nem emlékezett rá, hogy valaha is említette volna neki a megérzését, de most, hogy a lány kétségkívül mondani akar valamit, úgy érezte, fel kell tennie a kérdést.

Letette a csészéjét, és megpróbált természetes maradni.

- Selre gondolsz? - Tycho legutóbbi rövidített nevét mondta, arra számítva, hogy ha kihallgatják őket, az egy szótagos névből még nem gyanakodnak senkire.

- Igen, őrá gondoltam.

Erisi elmosolyodott.

- Nagyon jól csinálja. Eddig minden veszélyes helyzettől távol tudott tartani. Igazi kincs az ilyen barát.

- Valóban? Ez nagyszerű.

Corran látta, amint Rima szeme sarka idegesen megrezdül. Ügyesen leplezte zavarát, de Corran úgy vélte, gyanakvást vél felfedezni Erisinek a kérdésre adott csélcsap reakciójában. Közte és Tycho között lehetett valami. - Feltételezem, jobban ismerted, mint bármelyikünk. Mi gyakorlatilag csak felszínesen ismerjük őt.

Rima tekintete megkeményedett.

- Csak futó ismeretség? Én azt hittem, ti ketten közeli barátok vagytok.

- Azok lehettünk volna, de neki vannak titkai - Corran kissé megvonta a vállát. Annak ellenére, hogy valójában már bízni kezdett Tychóban, a valóság most váratlanul érte. A mostani bevetésre való felkészülés próbára tette a bizalmát, és újjáélesztette a paranoiáját. A Tycho-probléma lényege az, hogy Ysanne Isard senkit nem hagyott életben, aki bizton tudná, hogy Tycho az ő bábja-e, vagy sem. Corran érzelmileg kezdte magát elszigetelni Tychótól, de mostanáig nem jött rá, mióta tart ez az ösztönös folyamat. - A titok megmételyezi a bizalmat.

Rima pillantásából fájdalom tükröződött.

- Nehéz élete volt.

- Ahogyan nekünk is.

Rima felemelte a fejét.

- Te ezt nem érted. A családja meghalt...

- De megértem - Corran lehalkította a hangját, de hagyta, hogy az érzelmei szabadon a felszínre törjenek a szavain keresztül. - Nekem sincs családom, és tudod, miért? Láttam, amikor lelőtték az apámat. Meggyilkolták. És én nem tehettem ellene semmit. Száz méterre voltam tőle, a távolból fedeztem, amikor besétált egy bérgyilkos és tűz alá vette a bokszok, amelyben harmadmagával ült. Megölte mindhármójukat, és én nem tehettem ellene semmit. Odarohantam, a karjaimba vettem, de már túl későn. Ha kemény életet akarsz magadnak, akkor ez az.

Corran keze ökölbe szorult, és Erisi odahajolt hozzá, hogy megölelje. Rimára meredt, és szerette volna elrejteni a fájdalmát. Szerette volna, ha a lány kitör, ha lehámlik róla az a felsőbbrendűség, aminek az álarca mögé bújt. Szerette volna, ha beismeri, hogy semmi, ami Tychóval megtörtént - beleértve szülőbolygójának megsemmisítését, s azt, hogy megjárta a Birodalom börtönét -, nincs arányban azzal, amit az az ember mostanában eltűr.

- Annyira sajnálom.

Míg Erisi suttogott a fülébe, Corran tudta, hogy túlreagálta a dolgot, mégpedig nem a kedvező irányba. Mi van velem? Keresgélni kezdett önmagában a válasz után, és amikor megtalálta, meglepődött az egyszerűségén, és azon, hogy milyen nagy hatású dologról van szó. Tycho azzal, hogy életben maradt és bevették a Zsiványkommandóba, Corran szemében egy tiszteletreméltó társaság tagja lett. Corran életében csak az apját, Gil Bastrát és Wedge Antillest fogadta el mentorának, védelmezőjének. Tekintettel arra, hogy az apja és Gil meghaltak, Corran rájött, hogy most már csak Wedge-ben bízhat, és őhozzá Tychón keresztül vezet az út.

A tény, hogy Tychóban nem lehet maradéktalanul megbízni, nagyban rontotta a róla kialakított jó véleményét. Ahogy egyre jobban távol tartotta magát Tychótól, kezdett kialakulni benne az érzés, hogy Tycho elárulta őt. A Tycho irányában gerjedő haragot, az iménti kitörését éppen ez az érzés keltette, s a bűntudat, hogy arra méltatlan személyt az apjával egyforma mértékben tisztel.

Ez őrület. Ennek a végére kell járnom. Tycho nem árult el sem engem, sem mást. Bocsánatot kell kérnem tőle is, Rimától is.

Mielőtt azonban szólni tudott volna, Rima halkan, nyugodtan beszélni kezdett:

- Nem vonom kétségbe fájdalmad őszinteségét, és többnyire sajnállak miatta. Ami a te történeted tragikusságát illeti, véleményem szerint Sel esete ugyanolyan súllyal esik a latba.

Corran szólni akart, hogy nem kell többet mondania, nem kell magyaráznia, de a lány hangjából áradó nyugalom a torkár fagyasztotta a szót.

- Elvégezte az Akadémiát, és egy csillagrombolóra került: az Accuserre. A születésnapján, ami a legtöbb TIE-pilóta esetében igen ritka esemény, megengedték neki, hogy holoneten beszéljen a családjával. Az egész család ott volt: az apja, anyja, testvérei, nagyszülei és a menyasszonya. Éppen beszélt hozzájuk, amikor megszakadt az adás. Elhatározta, hogy megdorgálja az apját, amiért a Novacomnál, a világ legnagyobb holonettársaságánál fizetett elő. De erre nem került sor, mert nem sokkal azután megtudta, hogy az egész családja szörnyethalt egy borzalmas katasztrófa során.

Corran úgy érezte, a gyomrában éppen egy neutroncsillag roppan össze. Tycho éppen a családjával beszélgetett, amikor megsemmisült az Alderaan. Én láttam meghalni az apámat, de ő minden családtagjának a halálát látta. Én legalább el tudtam temetni az apámat. És meg tudtam nyugtatni a barátaimat, és ők is megnyugtattak engem. Az én apám egyedül halt meg, de a halálát nem egyedül kellett elviselnem. Az én életem az övéhez képest diadalmenet.

Hallotta Erisi szipogását, és érezte, hogy könnycsepp gördül le a nyakán. Feléje fordult, s eszébe jutott egy múltbeli pillanat, amitől megborzongott. Felemelte Erisi arcát, maga felé húzta, és hevesen szájon csókolta. Érezte, hogy el akar húzódni tőle, de nem engedte. Erisi a karjaiba omlott, és valósággal eggyé forrt vele.

Egyik énje szerette volna, ha véget ér a csók, és ő elmenekülhet a karjaiból. De elvetette a menekülés ötletét, mert nem tudta, mihez kezdene a szabadságával. Amit szeretett volna, az birodalmi mércével mérve is őrültség volt. El szerette volna halasztani Coruscant elfoglalását. Csakhogy ezzel megsemmisített volna mindent, amiért a Lázadók mostanáig harcoltak.

Pedig milyen jó érzés volna.

Erisi válla fölött megpillantotta Kirtan Loort. A magas alakot, a feszes tartást nem lehetett eltéveszteni. Ezeket a jellegzetességeket még apja halála előtt az emlékezetébe véste. Mindenesetre jót mulatott a haragján és elégedetlenségén, amit a férfi felbukkanásakor érzett.

Amit akkor Corran mindennél jobban szeretett volna, az, hogy felállhasson és Loort kipenderíthesse a promenádról. A legszívesebben valamelyik felsőbb szinten tette volna meg - egy sokkal magasabb szinten -, de hát ez lehetetlen volt. Szerette volna, ha a fickó belehal a zuhanásba, legalábbis eltöri néhány végtagját.

Corran egy kéz súlyát érezte a vállán, és már arra gondolt, hogy Loor lepte meg. Mire rádöbbent, hogy az lehetetlen - hogy a folyosóban éppen nincsenek rohamosztagosok, és riasztás sem történt, ami rászabadította volna őket -, Rima azt mondta:

- A veszély elmúlt. Felment egy felső szintre.

Corran megkönnyebbülten hátradőlt, egy puszit nyomott Erisi orrára, azután Rimára pillantott.

- Honnan tudtad?

- Kirtan Loor jelenlétét Coruscanton nem hagyjuk figyelmen kívül. Tekintettel arra, amit róla és rólad tudok, ez érthető.

Erisi jó párszor pislantott hatalmas kék szemével, azután hol Rimára, hol Corranra pillantott.

- Mi volt ez az egész?

- Megmentetted az életemet - mosolygott rá Corran. - Bocsáss meg a merészségemért, de...

Erisi visszafogta a lélegzetét, majd visszamosolygott rá.

- Megértem. És ha netán még egyszer meg kell menteni az életed, megtisztelsz, ha a rendelkezésedre állhatok.

Corran megpaskolta a térdét.

- Kösz. Majd az eszembe vésem - Rima felé fordult. - Nem félek tőle.

- Ezt nem hiszem el.

- Meg akarom ölni - Corran kinyújtotta a kezét, és megérintette Rima halántékát. - És tudod, miért?

- Sokat tudok, de nem mindent.

- Elkaptam a trandoshant, ami megölte az apámat, de Loor futni hagyta - Corran mély lélegzetet vett, és lassan engedte ki a levegőt. - Ezért egy nap meg fog fizetni. Előbb vagy utóbb megfizet, de nem vagyok türelmetlen, vannak más, fontosabb elintéznivalóim is. Az ő ítéletének napja várhat addig, amíg végzek azokkal, akik a hozzá hasonlókat hatalomhoz juttatják, és általuk megszámlálhatatlan világra viszik el a szenvedést.